Utolsó bejegyzés az összegzésről szól, mivel a 16 órás buszút monotonitását leírni elég nehéz és unalmas feladat lenne. Egyetlen pozitívuma, hogy így volt lehetőségem olvasni, mivel más tevékenységet úgyse nagyon lehet művelni a buszon ülve.

Utazás tervezgetése mindig feldob engem, emiatt a mostani szervezett út kicsit új volt számomra, mivel a programok nagy része fix volt és leszervezett. Bár mint írtam, nem fértem a bőrömbe és az tolsó napra már itthon is elkezdtem kutatni alternatív programot, amit akkor Avignon-nak terveztem. Ám kint be kellett látnom, hogy odáig eljutni túl nagy energiába került volna és így egy közelebbi helyszint választottuk végül Saint-Paul-de Vence-t amit nem bántam meg.

Busz út fárasztó egy dolog, nehéz hosszú órákat egy helyben ülni, mégis más fellingje van, mint egy repülő útnak , ahol 2-3 óra alatt ott is vagy a célállomáson és csak felülről lego nagyságban érzékeled a táj változását. Buszon érzékeled, mikor a hegyek közé érsz, táthatod a szájad a magas havas hegycsúcsokon, majd a riviérai tenger látványa, amivel nem bírsz betelni.

Az egész út a futásról szólt egyébként számomra, főleg emiatt vágtam bele, mert csábítóan hangzott, hogy Monaco belvárosába futhatok. S ez az emlék örökre megmarad bennem! Most már ha nézem a forma-1-t, akkor az alagútnál az fog mindig eszembe jutni, hogy ott ráztam le az olasz kiscsákót egy 4:35-ös km-rel, amely tempót utána a célig bírtam tartani.

Azt már kint eldöntöttem, hogy mindenképp máshol is fogok futni, tervezgetem az utat a trieszti, bécsi, prágai maraton valamelyikére, hogy ott a gyerektávot lefussam.

 Végül Öcsiék úgy döntöttek, hogy mégis inkább St. Tropezbe mennek a csoporttal, így Klárival csak ketten indultunk el renitens módon Sant Paul de Vence irányába. Fél kilenckor indultunk a szállásról, hogy minél előbb elérjük célunkat. Ám a pályaudvaron kiderült, hogy a vasutasok ma sztrájkolnak, így az előre kinézett vonatok egyáltalán nem járnak, így kereshettünk buszt, ami elvisz minket Sant Paul-ba.

Visszafele találkoztunk a többiekkel, akik St Tropezből visszajövet ugrottak be a városba egy koraesti városlátogatásra. Hazajöve még mindenki bevásárolt az útra ami neki kellett, majd csomagolt és készülődött a holnap reggel 5-ös indulásra. Következő alvásom már az én kis ágyikómban lesz...

Mai nap végre nem kellett hajnal hasadtán kelni mivel a mai indulás csak 10-kor volt. Így volt időm nyugodtan reggelizni illetve felküzdeni a blog.hu-ra a tegnapi nap eseményeit illetve képeit.

 Mai nap első állomása Nizza volt, buszunk a festői angol sétányon rakott ki minket. Itt elszakadtunk Klárival a többiektől, mivel mindketten meg szerettük volna nézni a Negresco hotelt, ami a francia Riviera egyik leghíresebb hotelje. Sajnos a hotelt épp most újítják fel, így se kívülről se belülről nem lehetett rendesen megtekinteni. Ezek után belvároson keresztül haladtunk az óváros felé, ahol a híres nizzai régiség piacba botlottunk. Piacon szerintem mindent lehetett kapni, amit az utóbbi 300 évben Nizza környékén valaha is használtak, sok sok limlom mellett volt pár tényleg érdekes antik darab is.

Piac átnézése után az óvároson keresztül vágva jutottunk el a vár aljába, ahol több száz lépcső megmászása várt minket. Vár maga nagy csalódás volt, mivel csak egy-két kőhalmaz emlékeztetett a hajdani várra, de a fenti kilátás ellensúlyozta a fáradalmainkat.
Várból lejőve megnéztük a kikötőt, majd az óvároson újra átvágva jutottunk el a partra ahol vártuk a buszunkat.
 

Következő állomásunk a Grasse volt, amit a helyiek egyszerűen csak a parfümök fővárosának neveznek, és itt megnéztünk egy parfümgyárat, ami nyitott a látogatók előtt. Mikor beléptünk a gyárba, egyből megcsapott minket az erős parfümszag, ami hosszútávon émelyítő volt számomra. A vezetőnk elmondta a parfüm gyártás alapjait, pl megtudtam, hogy 1liter rózsaolajhoz 300kg rózsaszirom kell. Másik érdekesség, hogy a gyárban 350 alapanyag van, amiből különféle parfümöket gyártanak.

Grasse után Cannesba vettük az irányt, ami hatalmas csalódás volt számomra. A tengerparti szálloda sor jó része a 60-as évekbe épült, ami mostanra már nagyon szocreálos kinézetűnek tűnt számunkra. Pl a neves Intercontinental kívülről egy lepukkant balatoni Szot üdülőnek néz ki, csak az előtte parkoló Mesaretti győzött meg arról, hogy Cannesban vagyunk és nem Almádi alsón.

A Fesztivál épület is a 60-as években tűnhetett csak modernnek kívülről, most csak a méretei miatt tűnik impozánsnak, egyébként inkább hasonlított egy kiszuperált vidéki kultúrháznak… Az egész város kihaltsága hasonlított a kora tavaszi balatoni városokéhoz, csak a nyitott neves üzletek(pl Bulgari, Dior) hitette el velünk, hogy a város azért él valamennyire.

Cannes óvárosi része pici, de egész mutatós, sajnos a várba és a XI.századi templomba nem tudtunk bemenni, mivel túl későn értünk oda, így mindet zárva találtuk.

Holnap végül elmarad Avignon, helyette elmegyünk megnézni a San Paul-i művésztelepet, míg a többiek St. Tropez-ban vannak.
 

Ma reggel változatosság kedvéért fél hatkor csörgött az óra, mivel korán kellett kelnünk a futóverseny miatt, ami fél 10kor indult.

Bár fél 7kor indultunk és fél 8ra Monacoba is voltunk, negyed kilenc is elmúlt mire sikerült parkolót találnunk! Az okos francia rendezőknek sikerült úgy lezárniuk a pályához vezető utat, hogy nem lehetett a nagy buszparkolóhoz jutni. Végül megint a fél rendőrőrsnek kellett összejönnie, hogy végre parkolót tudjanak találni nekünk a helikopter leszálló mellett.

Stadionbeli gyors öltözés után átcaplattunk a starthelyhez, ami a forma-1-es pálya rajthelyénél volt. Itt már a szokásos futóverseny hangulat várt minket rengeteg országból jött futó melegített a csöpögő esőben. Pl egy olasz csoport színes hajat és hippi ruhát utánzó öltözetben állt starthoz, egyik a kezében lévő trombitát fújta végig a futás alatt. A pálya jó részt a rakpart mentén haladt, egy komolyabb emelkedő volt a pályába, de abba többen bele is „haltak” a végére. Sajnos a kaszinó előtt nem futottunk el, mivel az útvonal az alatta lévő alagútban haladt.

Pálya talán legismertebb szakasza a start mellett az alagút volt, ahol a forma 1-es autók mennek, mielőtt kiérnek a partra. Innen még 2 km volt a célig, ami szerencsére gyorsabban eltelt, mint reméltem. A cél a Monaco Fc stadionjában volt, ahol még 350 métert kellett futni kimért pályán. 47’47”-es időm pont elérte a „szakvezetés által elvárt időt”, ezáltal igen büszke is voltam magamra! Öcsi a 21 km-rel megszenvedett szegény, nagyon nem esett jól neki másodszor a nagy emelkedő, de még így is teljesítette a magától elvárt szintidő alatt a távot.

Futás után sikerült összeraknunk magunkat annyira, hogy elinduljunk várost nézni. Első célpont az Oceanográfiai múzeum volt, ami a sok akvárium mellett a búvárkodás tudományának történetét mutatta be, sajnos nem túl szemléletesen. Az akváriumok még érdekesek voltak, de a múzeumi rész nagyon unalmas volt, sőt a múzeum egy része épp felújítás alatt van, így a tárlat egyik része nem is látható…

Múzeum után elmentünk megnézni a katedrálist,ami egyben a hercegi család nyughelye is. Itt található Grace Kelly sírja is, melyen még mindig sok friss virág emlékszik az elhunyt hercegnőre. Katedrális megtekintése után még bolyongtunk kicsit a palota melletti óvárosi rész zegzugos utcáiban, majd innen indult a társaság megtekinteni a Monte Carlo kaszinót.

Monaco gazdasági fellendülése a XIX.század második felében nyitott kaszinónak volt köszönhető, mivel a játéktermi bevételek mellett a turizmust is fellendítette. Kaszinó mellett található közvetlen a városállam legpatinásabb szállodája a Hotel Paris, melynek parkolójában Lamborginiket, Ferrarikat és Rolls-Royce-kat csodálhat meg a turista tömeg. Kaszinóba szerencsére enyhítettek az etiketten, így nem kell szmoking ahhoz, hogy bemehessen az ember játszani és körbenézni.

Kaszinó halljába ingyen be lehet menni, ám már ide se viheted magaddal a fényképezőgépedet és a mobilodat. A játéktérbe 10 euros napijegyet kell venni, amit nagyjából múzeumi belépőnek lehet tekinteni. Benti játékteret nehéz szavakba önteni, olyan mesés látvány tárult elénk! Kaszinó hangulata megmaradt a XIX.századi fényűző stílusban, ám a kor modern vívmányait is magán viseli. Például dohányozni nem szabad a kaszinóban már, de kialakítottak egy külön dohányzó fülkét, ami egyből lebontja a káros anyagokat.

Öcsivel kisebb „vagyont” 30 eurot tettünk az asztalra amiért 6 zsetont kaptunk a legkisebb limites asztalnál. Volt olyan asztal is ahol 100 euro volt a kezdő limit, sőt a kaszinónak volt egy exkluzív része is, ahova csak a klubtagok mehettek be játszani. Visszatérve a játékhoz 6 zsetonunkkal több, mint 20 percig vitézkedtünk az asztalnál, miközben mellettünk a pasi a harmadik 500 eurósát váltotta be éppen.

Bár elvesztettünk 30 eurót ruletten, de így is hatalmas élménnyel lettünk gazdagabbak, hiszen játszottunk a nagy Monte Carlo kaszinóban!!!

Buszhoz visszafelé még megnéztük a nemzetközi atlétikai szövetség székházát, majd a mólon áldogáló jachtocskákat. Némelyikre még helikopter is le tud szállni.

Holnap megyünk Cannesba és Nizzába, a 10 órás indulás pedig hab a tortán számomra!

Reggel újra órára keltünk - úgy néz ki minden nap hajnalhasadtán kelünk- mivel 8kor indult a busz Monacóba, hogy minél korábban le tudjunk nevezni. Háromnegyed óra alatt át is értünk, következő 1 óra azzal telt, hogy parkolót találjunk a busznak, ami a belvárosban majdnem lehetetlen feladatnak tűnt. Végül a helyi szervezők segítségével sikerült tilosban leparkolnunk, délben mikor visszamentünk a buszhoz, már a fél rendőrőrs ott állt a buszunknál, mert akadályozzuk a helyi tömegközlekedést.

Első utunk a versenyközpontba volt, nevezéseinket kellett véglegesíteni. Nevezés a helyi focistadionban volt és kiderült, hogy az utolsó 400 métert a stadion rekortánján fogjuk futni!

Nevezési procedúra után gyors iramba mentünk fel a hercegi palotához, hogy elérjük a naponta egyszer bemutatott őrségváltást.

Számomra az őrségváltás kicsit csalódás volt, mivel jóval „csicsásabb” viseletre számoltam, hasonlóra, mint a svájci gárdáé. Kastély környéke egyébként a régi Monaco városrész, itt még láthatóak a középkori Monaco zegzugos utcái, terecskéi.

Délben, miután megegyeztünk a rendőrökkel, hogy hova álljunk a busszal, elindultunk felfelé a Jarden Exotic-hoz, ahol a világ összes tájáról hoztak olyan különleges növényeket, melyek jól viselik Monaco klímáját. Ennyi kaktuszt, pozsgást és más szúrós növényt még nem láttam egyszerre! Az egész park a hegyoldalba épült és természetesen gyalog jöttünk fel a tengerszintről 100 méter magasba, lépcsők rengetegén át.

Kert további érdekessége egy cseppkőbarlang, amit a kert építése közben fedeztek fel a kert építői, sőt még ősember nyomokat is találtak a barlangokba. Bár arra kíváncsi lennék, hogy a francba jutottak el az ősemberek a szakadékos lejtőn a barlang bejáratához!

Természetesen a kertnek csak 1 kijárata volt a tetőn, így oda újra fel kellett mászni, jó edzés gyanánt a holnapi versenyre.

Lépcsőzéstől elfáradva felültünk a helyi BKV-ra, ahol olcsóbb a jegy mint otthon, mivel 1 euro a jegy! A kisbusz beláthatatlan kacskaringós utakon jutott le a belvárosba, ezek után azt kell mondanom, hogy ahol a forma 1-es autók mennek az sík és egyenes terület!

5kor indultunk tovább a szomszédos Mentonba, ami az első francia városka a Cote D’Azur-ön Olaszország irányából. Menton hangulatos belvárossal és zegzugos felfedezésre váró óvárossal rendelkezik. Óvárosnak sikerült megtartania a XVIII. Századi hangulatot, szűk sikátoraival, váratlan helyen előbukkanó tereivel.

Mentonban végre lejutottunk a tengerpartra is, ahol mélyeket szívtunk a sós tengeri levegőt és közben érdekesebbnél érdekesebb kövecskéket gyűjtöttünk. Az én kedvencem a zöldes-kékes áttetsző kövecskék voltak.

Mentonból este 9 után értünk haza, ahol még nekiálltunk képeket válogatni, ami komoly feladat, mert az Öcsinek odaragadt a keze fényképezőhöz és 600 képet készített Monacóról. Este még volt annyi erőm, hogy a képeket kiválogassam, de arra már nem hogy a bejegyzést megírjam, így ezt a posztot most hajnalban írtam meg a buszon, útban a Monaco-i futóversenyre.

Ma reggel hasonlóan korán keltem, mint tegnap, mivel a szobatársam negyed 6-ra állította be az óráját, hogy biztos mindennel elkészüljön a negyed hetes reggelihez. Én még fél órát adtam az álommanóknak, hogy kipihentebb legyek, de nem jártak túl nagy sikerrel.

Gyors reggeli után csomagoltunk és 7kor indult is a busz Cinque Terra felé, sok sok álmos arccal a fedélzeten.

Cinque terra 5 kis elzárt tengerparti település összefoglaló neve Genovától nem messze, 1997-től a világörökség része. Ide 5 óra buszozás árán jutottunk el, átkelve a déli Alpok hágóin, ahol a hegyek csúcsain fehérlett még a hó.

Nagyjából délre értünk Manarola-ba Cinque Terra településeinek egyikére, mivel a GPS rossz utat adott meg és a normál főút helyett egy hegyi szerpentinen küzdötte fel magát a busz a hegy tetejére, igaz addigra a busz hölgytagjai szétidegelték magukat.

Manarola nagyon hangulatos kisvároska, területének jelentős részét csak gyalog lehet elérni. Turisták leginkább hajón vagy kisvasúton tekintik meg a települést. Itt lakók turizmus mellett szőlő, olívabogyó és citromtermelésből illetve halászatból szerzik jövedelmüket. Telkeket itt kis lépcsőzetes teraszok, egy-egy teraszon csak pár tő szőlő vagy olíva bokor fér el. Meglepő volt itt látni a már virágzó bokrokat, fákat otthonhoz képest, sőt a citromfák gyümölcse, mint ahogy a képen is látszik, pont most érnek.

Itt én szokás szerint elindultam egyedül világot látni, felfedezni az utat, ami felvisz a hegy tetejére. Ezt természetesen megtaláltam és pár jó képet is sikerült készítenem onnan, ám közben Öcsi kezdett hívni engem, hogy merre vagyok és természetesen ott nem volt térerő. Szegénynek már átfutott az agyán, hogy számol el velem jó anyámmal, mikor meglátott engem vígan pizzát majszolva felfelé jönni a kaptatón…

Buszba visszaszállva engem elnyomott az álom és csak a pihenőnél ébredtem fel ahol gyorsan magamba is döntöttem egy kávét, hogy magamhoz is térjek. Öcsivel gyorsan vettünk még egy kaparós sorsjegyet, most neki volt szerencséje, mert ő legalább visszanyerte a „készülék árát”. Az út további részében stílusosan a St. Tropez-i csendőrőket néztük.

Fél 8ra értünk végül a szállásra, ahol kisebb fennakadások után sikerült elfoglalnunk a spártaian kialakított szobánkat. De nem panaszkodhatok, mert itt legalább van internet és tudom írni a blogot illetve tudok válaszolni a levelekbe. Még mikor megérkeztem, gondolkoztam azon, hogy bemegyek este Antibesbe, de itt is csak este fél 9-ig jár a helyi tömegközlekedés, gyalog pedig 3-4 km a belváros.

Holnap tervek szerint felfedezzük Monacót, lenevezünk a futásra, elmegyünk az Óceonológiai múzeumba illetve a hercegi palotába.

Reggel negyed 6kor csörgött, az óra, hogy itt az idő kelnem kell, hogy odaérjek a megbeszélt indulási időpontra. Ez főképp azért volt nehéz, mert fél 1ig nézegettem a lehetőséget, hogyan lehet majd Antibesből Avignonba eljutni.

Buszhoz sikerült időben kiérnem, ahol már Öcsiék vártak természetesen, ők már negyed órája ott voltak. A társaság nagy része már ismerte egymást előző futóversenyekről, többen voltak már Rómában, Monacóban maratont futni. Nekem is van 1-1 ismerős arc a futóversenyekről.

A buszút szokásos egyhangúságban telt, olvasás, beszélgetés, filmnézés, egyetlen nem várt esemény a szlovén rendőrség ellenőrzése volt, akik azt ellenőrizték, hogy a sofőrjeink kellő mennyiséget pihentek-e.

Este fél 6-ra értünk a szállásunkra Padova külvárosába, gyors lepakolás után már indultunk is a városba, hogy még lássunk valamit, mielőtt besötétedik. Padova Olaszország északi részén található nem messze Velencétől. Középkorban gazdag kereskedő város volt, ami látható is a belváros nagyságán és a régi épületek pompáján.

Mivel este értünk csak a városba, így csak abba a templomba sikerült bejutni, ahol Janus Pannonius freskója látható a monda szerint. Város egyébként beérkezésünkkor kezdet éledezni, a boltok még nyitva voltak, de az éttermek és kávézók már kezdtek megtelni vendégekkel. Szerencsére itt is jó idő van már, így egy kis kabátka elég volt a városnézésre. A város maga gyönyörű, hangulatos árkádokkal, terekkel utcácskákkal. A belvárosi rész hatalmas, órákat lehetett volna bolyongani benne ha lett volna elég időnk.

Belváros felé még a Móniban felvetődött, hogy az utolsó „bkv” busszal vissza kellene menni a szállásra, ami 8kor indult. Erről úgy fél 8kor sikerült lebeszélnünk, amikor még csak félúton voltunk a Bazilika felé és még a látványosságok felét nem láttuk. Miután eldöntöttük, hogy taxival megyünk haza nyugodtan bolyongtuk végig a belvárosi látványosságokat. Bazilikánál találkoztunk egy körmenettel, mely épp akkor ment be istentiszteletre. Nekik köszönhetően sikerült legalább megnézni belülről is a bazilikát.

Városnézés után nem várt izgalmak és gyaloglás várt ránk, mivel gyakorlatilag nem sikerült egy szabad taxit se fognunk a belvárosban. Legidegesítőbb az volt, hogy a taxisok legtöbbje ki se kapcsolta a szabad lámpát, így mi eszetlenül integettünk nekik és mikor a közelbe értek akkor láttuk, hogy foglalt. Végül az egyik, utast szállító, taxis megállt és tájékoztatott ékes olasz nyelven minket, hogy menjünk a vonatpályaudvarra, mert ott fogunk tudni taxit fogni magunknak. Pályaudvar természetesen még negyedóra sétára volt tőlünk. Pályaudvaron meglepő kép fogadott minket, sorban állás volt a taxikra a taxisposzton! Mi is beálltunk a sorba és 5 perc alatt jött is egy taxi ami végre hazavitt minket.

A szálláson derült ki, hogy nemhogy nincs free internet, sőt 10 eurot kértek egy óra netezésért! Ehhez már túl skót voltam és emiatt úgy döntöttem, hogy a következő szálláson rakom fel az első napi bejegyzést is. Emiatt olvashatjátok csak most az 1. napi bejegyzést.

Sziasztok!

Tavaly őszi túrámon írt blogom(spanyolkorut.blog.hu) hatására úgy döntöttem, hogy az egyhetes Monaco és környékei kirándulásomat is megörökítem blog formájában. Döntésemhez 3 indok vezetet:

• Család, rokonok, barátok és ismerősök napról napra tudják követni merre járok, ezáltal egy kicsit velem is utazhatnak.
• Akik a spanyol blogomat végigkövették, azoknak nem kellett részletes élménybeszámolót tartanom, ezáltal megúsztam, hogy legalább 20 részletes élménybeszámolót adjak!
• Blogot visszaolvasva nekem is több olyan emlék előjön, melyek már régen a feledés homályába vesztek volna a rendkívül jó memóriámnak köszönhetően.

Túráról annyit kell tudnotok, hogy egy buszni örült vette a fejébe, hogy elmegy futni Monacóba a most vasárnap rendezett Monaco félmaraton keretében. A puhányabbak mint én csak 10km-n indulnak, mivel szerencsére itt is rendeznek "gyerek" távokat. A futásra nagybátyámmal(továbbiakban Öcsi/anyukám öccse, innen a név/) és felelségével(Móni ) megyek, a következő egy hétben a közös élményeinket próbálom leírni. 

Holnap kora estére érünk Padovába, melyet sajnos másnap kora reggel el is hagyunk, hogy Cinque Terre falvacskáit érintve este elérkezzünk franciaországbeli szálláshelyünkre Antibesbe. Innen fogunk átmenni Monacóba, Cannesba, Nizzába és St. Tropez várost nézni és bóklászni. Én még tervezek egy Avignon-i kirándulást is, talán a St. Tropez-i kirándulás helyett, de ezt majd még útközben fogom eldönteni.

Remélhetőleg a szállásokon lesz bárminemű net lehetőség, melyen keresztül tudom majd írni a blogot. Kérdezni, levelet írni továbbra is lehet a kocsisaron@t-online.hu emailcímen, nem kell beregisztrálnod a kommnetezéshez, az úgy is családi üzenőfal szokott lenni!:-)

Üdv

Áron